Somogyvár és Kupavár-hegyi történelmi emlékhely, a Balatontól délre, 26 kilométerre, a Kaposvár-Fonyód közötti út mellett, a vármegyeszékhelytől 32 kilométerre található. Az 1909 fős települést gyakran látogatják a turisták, hiszen egyszerűen megközelíthető mind közúton, mind vasúton. A 600 évig vármegyeszékhelyként működő településre főleg a történelmi emlékek vonzzák az idelátogatókat.
Elsődlegesen kultúrtörténeti emlékei miatt védett terület magja a 170 m magas fennsík jellegű terület, amely kelet, észak és nyugat felől ma is látható sáncokkal határolódik el. Az évszázadok alatt erdő borította meredek domboldalakat hajdan az egykori Nagyberekhez szervesen kapcsolódó Pogány-völgyi berek víztükre ölelte körül. A hegyről a Balaton felé északi, valamint a Nagyberekre északi és nyugati irányban nyílik csodálatos panoráma. A távolban láthatók a Tapolcai-medence tanúhegyei, közelebb a fonyódi és boglári Vár-hegy emelkedik ki. Keleti irányban a Balaton part és a hegy között a külső-somogyi-dombság hullámos felszíne terül el. Szintén e panorámát láthatjuk a hegy délkeleti sarkában, a közelmúltban épített, részben faszerkezetes kilátótoronyból.
A védett terület legfőbb vonzereje azonban mégis az I. László által épített bazilika, illetve kolostor, amely később a király temetkezési helyéül szolgált. A romjaiban is lenyűgöző építményt a közel egy évtizedes felújítás után, 1983-ban hazánk harmadik történelmi emlékhelyévé nyilvánították Pusztaszer és Mohács mellett.
1989-től kezdve minden év június 27-én megrendezik az alapító Szent László neve napjához kapcsolódóan a Kupavári napokat. Év közben, elsősorban az idegenforgalmi szezonhoz kapcsolódva, további rendszeres programok várják a látogatókat.
Nemrég alakították ki a Vár-hegyről kb. 10 perces sétával megközelíthető Koppány emlékművet a Szentesica (Szent István) forrás mellett a védett területen, ezzel is növelve a turisztikai látnivalók számát.
További kellemes sétát tehetünk a védett területhez tartozó és a környező erdőkben. A védett területet a frissen felfestett zöld sáv turista útvonal a keleti oldalon keresztezi, ez azonban még nincs jelölve az Észak Somogyot bemutató turista térképen.
A hely megközelítését kerékpárút segíti.