A nemzeti park tájvédelmi alá tartoznak a védett élőhelyek, a gazdálkodás és szőlőkultúra területei valamint 29 belterületen is védett település. A táj történetiségének megőrzése és átalakuló használata során a tájrendszer egységének fenntartása a tájvédelmi munka nagy kihívása. A településrendezési tervekben kiemelt a látványvédelem kérdése, a területhasználat, az élőhelyek és a települések megőrzése. A különösen szép természeti és művi elemek - lakóház, kálvária, fasor - megőrzésére "egyedi tájértékek karaktere" szolgál.
Tájhasználat
A Balaton-felvidéki Nemzeti Park hat korábbi tájvédelmi körzet és azokhoz kapcsolódó természeti területek együtteseként létesült 1997-ben. A védetté nyilvánítás célja a táj jellegének megőrzése, természeti értékeinek a felszíni és felszín alatti vizek és vízkészleteknek, a Balaton és vízgyűjtőjének, az érintett területek erdeinek, termőtalajának és más megújuló természeti erőforrásainak védelme, és a természetszerű gazdálkodási módok elterjesztése révén a Balaton vízminőségének javítása. E cél a természeti területek élőhelyi adottságainak, természetes terepviszonyainak, vízháztartásának, növénytársulásainak megőrzése esetén teljesül, a történetileg kialakult, racionális tájhasználat, művelési módok fenntartásával.
A mozaikos szerkezetű terület fajgazdagsága és egyedi szépsége a természetvédelmi kezelési tervek alapján, a művelési ágaknak megfelelő használattal őrizhető meg. A gazdálkodás területei, a települések lakóterülete valamint a sérülékeny sziklagyepek és vizes élőhelyek, vagy a nádasok, gyepterületek, erdők más-más hagyományt őriznek, megőrzésük eltérő kezelést kíván. Védett területeken a művelési ágak arányának és az épületek sűrűségének megőrzése, a történeti tájrendszerhez igazodó használat és fejlesztés különösen hangsúlyos elvárás. Ezzel kapcsolatosak az Európai Táj Egyezményhez csatlakozóan vállalt feladataink is, a tájtípusok számbavételével, az egyes tájegységek egyedi vonásainak felmérésével és megőrzésével.
A Balaton-felvidék vulkáni hegyei a köztük fekvő medencékkel, a domborzat és mikroklíma adottságain kialakult változatos élőhelyekkel és az emberi használattal átformált tájképpel egyedi szépségű. A művelés és építés egységét még együtt felmutató szőlőhegyeken kialakult történeti táj megőrzése természeti és kulturális jelentősége mellett egyúttal idegenforgalmi és gazdasági érték. A látványvédelem –melyben minden tájelem együtt megjelenik – kiemelt fontosságú.
A Balaton-felvidéki Nemzeti Parkot alkotó hat korábbi tájegység mindegyike az általános vonásokon túl sajátosságokat is hordoz, mind a természeti adottságok, mind az emberi kultúra – épületek, pincék, szakrális és egyéb építmények vagy romok – tekintetében.
Egyedi karaktert mutat egy-egy terület sziluettje – domborzata, épületei – melyet tovább gazdagít az út vagy patak menti fasorok, fás legelők, szántó területen meghagyott fák, facsoportok, régi épületromok, út menti keresztek látványa. A meglevő értékek felmérését és ezzel megőrzését szolgálja az egyedi tájértékek katasztere, mely a legszebb természeti és mesterséges tájelemeket veszi számba.
Az egyedi tájértékek kataszteréről további információ elérhető itt.
A védett területek értékőrző használata, fejlesztése különösen megkívánja az új elemeknek a meglevő tájrendszerbe illesztését. Az épületek mérete, formaelemei, anyaghasználata (pl. helyi típusú kőanyaggal), színezése látványában meghatározó. Ehhez hasonlóan a telepített növényzet megválasztásánál is a talaj, vízháztartás, klíma adottságainak megfelelő, honos növényzet ültetése szükséges, mind a táj egységének megőrzése, mind a növényzet reális fenntartása szempontjából. A növényzet tudatos telepítése egyúttal a tájrehabilitáció egyik fontos eszköze.
A Balaton vizének és nádasainak képe együtt jelenik meg a művelt szőlőhegy és a település képével. A tájban minden természetes és művi elem látványa, színe együtt van jelen, gazdagítja vagy megbontja a táj egységét.
Jellegzetes az egyes hegyek alakja, a hegytetők erdei, a geológiai képződmények – bazaltorgonák, a szőlőművelés és a hegyoldalon felkúszó település alul sűrű, a magasabb részeken laza, borvidéki üdülőterületi karakterű beépítésével.
Egy-egy tájegységen jellemzőek az épületek anyaghasználatban, részletképzésben. A Tapolcai-medencére jellemző a fa oromzatok és tornácok könnyed megjelenése. A Káli-medence épületei alacsonyabbak, tömörebb arányokkal, gyakori a macskalépcsős oromfal, szép vakolatdíszítés, jellemző a falvak utcáinak kőbástyák mozgalmas vonalvezetése. A régi tihanyi épületeknek a falazat jellegzetes kőanyaga és a sok épületen látható nádfedés ad sajátos hangulatot.
Igen sok szép, népi vonásokat tükröző épület található a Balaton-felvidéken, melyek nagyvonalú egyszerűségük és racionális méreteik mellett ízléses, esztétikus látványt nyújtanak. Szemléletük követendő példa az épület és kert használatában egyaránt.
A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság működési területéhez tartozó, országos jelentőségű vagy uniós jelentőségű védelem alatt nem álló területekre az általános tájvédelem szempontjai vonatkoznak. E területeken is számos értékes természeti terület, tájelem található, a területekre vonatkozik az Európai Táj Egyezmény és felvételezhetők az egyedi tájértékek, a területek helyi jelentőségű védelem alá vonhatók. A területek történetisége, tájképi értéke a természeti adottságokra épülő gazdálkodás biztosítása és a mértéktartó, a tájszerkezettel, tájrendszerrel összhangban álló fejlesztés mellett őrizhető meg.
