A Kis-Balaton országos jelentőségű védett terület, amit elsősorban madárvilágáról ismerhetünk, de az élőhelyek mozaikossága és fajgazdagsága révén más, elsősorban vizes élőhelyekhez kötődő élőlénycsoportok jelentősége is számottevő. Idei túránkon a résztvevők megismerkedhetnek a Kis-Balaton kialakulásával, történetével, gazdag élővilágával.
Február másodika a Vizes Élőhelyek Világnapja. 1971-ben ezen a napon írták alá az iráni Ramsar városában a nemzetközi jelentőségű vizes élőhelyek védelméről szóló megállapodást, mely Ramsari Egyezmény néven vált ismerté. A Kis-Balaton 14 745 hektáros területe 1979 óta Ramsari terület. A Ramsari egyezmény célja a vizes élőhelyek megőrzésének elősegítése, és az ehhez szükséges jogi, intézményi keretek megalapozása. A csatlakozó országok eredetileg a rohamosan csökkenő vízimadár állományoknak kívántak védelmet biztosítani, de a tapasztalatok hamar rávilágítottak arra a tényre, hogy önmagában az élőhelyek védelme nem elegendő, magát az ökológiai rendszert kell megőrizni, amely képes az ott előforduló fajok eltartására.
A túránk a Kis-Balaton fokozottan védett területén a téli berek világát mutatja be. Rávilágít a Hévízi csatorna és a Zala folyó természet formáló szerepére, bepillantást nyújt a víz alatti életbe és a túra során a kihelyezett varsák is ellenőrzésre is kerülnek.
Szükséges felszerelés: réteges, meleg öltözet, lehetőség szerint távcső.
Felhívjuk figyelmüket, hogy a túrán mindenki a saját felelősségére vesz részt!
Kérjük, a túra kezdete előtt 15 perccel érkezzenek meg a találkozó helyére!
Előzetes bejelentkezés szükséges!
Találkozó helye: TÉRKÉP ITT
További információ:
Lőkkösné Kelbert Bernadett
kelbertbernadett@bfnp.hu
+36 30 423 4842