A jogszabályi meghatározás alapján a víznyelő az állandó vagy időszakos felszíni vízfolyás karsztba történő elnyelődési helye. A vízzáró kőzetekre eső víz jelentős része a felszínen folyik el. Ha ez a víz fedetlen karsztos területre érkezik, ott a kőzet repedéseit tágítva (oldva, illetve koptatva) jut le a nyugalmi karsztvízszintig, és úgy áramlik tovább valamelyik, a vízrendszert megcsapoló forrás felé, ezért a fedett és a nyílt karszt határán különösen gyakoriak a víznyelők (erre jó példa a Kab-hegy térsége, ahol a bazalt és a különböző karbonátos kőzetek határán alakultak ki nagy számban nyelési pontok).
Ezzel együtt víznyelők nem csupán a vízzáró és a karsztos kőzet határához közel alakulnak ki, hanem a nyílt karsztos területek belsejében is.
A víznyelő általában kisebb bemélyedés egy néhány tucat–néhány száz méter átmérőjű negatív karsztforma (töbör, dolina) alján, amiben néha kisebb vízmosás is fut a nyelőszájig. Maga a nyelő gyakran nem is látható az összehalmozódott növénymaradványok miatt. A hóolvadás idején a még fagyott talaj vízzáró, ezért a teljesen karsztos felszínen is lehetnek időszakos vízfolyások.
A víznyelőket elzárhatja a behordott anyag, főleg akkor, ha a bejutó vízmennyiség kevesebb lesz a vízgyűjtőterület vagy a csapadék csökkenése miatt. Az ismét csapadékosabbá váló éghajlat hatására a nyelő „újraéledhet”.
A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság működési területén 463 víznyelőt tartunk nyilván , de fontos megjegyezni, hogy ez a szám még nem tekinthető véglegesnek, hiszen a felmérés jelenleg is folyik, és mert egyelőre a nem védett területeken található objektumok kataszterezésére koncentrálunk.
