A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi őrszolgálatának tagjai, a „Hévízi-tó átfogó tóvédelmi programjának megvalósítása” című KEHOP projekt keretein belül 2019 óta rendszeresen végeznek halászati tevékenységet és búvármerülést a Hévízi-tóban.
Ezeknek a természetvédelmi célú beavatkozásoknak az elsődleges célja, hogy minél több ismeretet szerezzenek a tóban előforduló állat- és növényfajokról, valamint az, hogy az őshonos élőlényeket veszélyeztető idegenhonos/invazív fajok egyedszámát csökkentsék.
2022. február 22-én délelőtt Búzás Előd és Sinka Gábor természetvédelmi őrök a Hévízi-tó partja mentén hajtottak végre búvár merülést. A merülés célja a tó sekélyebb régiójában (2-5 méter) előforduló halakról fotó dokumentáció készítése. A merülés során, a tó nyugati partjánál lévő agyagos lejtőn, 4 méteres mélységben egy eddig még nem látott halfaj egyedére lettek figyelmesek.
A közel 60 cm testhosszúságú, a trópusi akváriumokból ismert „algaevő harcsára” emlékeztető hal egy agyagba vájt üreg előtt lebegett. A hal a búvárok közeledtére sem hagyta ott az üreget, így lehetőséget adott fotók készítésére.
A merülést követően elkezdték a képeket elemezni, de a faj meghatározásához még nem sikerült elegendő információt kiolvasni a képekből. Csak a családot ismerték fel: Loricariidae – tepsifejűharcsa-félék. A képek elemzésén túl elkezdték a fellelhető szakirodalmat is átnézni, hogy találkozott-e már valaki ezzel a fajjal. Az interneten fellelhető cikkekben sehol sem említettek ilyen fajt, de egy 2020-ban, Katona József búvár által készített videofelvételen feltűnt egy vértesharcsa. Persze a faj a videófelvétel alapján sem vált határozhatóvá, így megszületett az elhatározás: újra merülni kell.
2022. március 1-én a BfNPI két búvár természetvédelmi őre újabb merülést hajtott végre, hogy ha sikerül megtalálniuk az egy héttel korábban felfedezett fészket, akkor minél több fotót készítsenek a valószínűsíthetően a fészkét őrző halról. A merülés során a tó forráskürtőjének nyugati falán, mintegy 7 méteres mélységben, egy párkányon a korábban fotózott példánynál sokkal élénkebb színű, de ugyanolyan kinézetű halat sikerült fotózni, majd emelkedés közben az agyaglejtőn apró halivadékokról készültek fotók, végül sikerült megtalálni a fészket is. A harcsa még mindig a fészek bejárata előtt lebegett, de körülötte több száz fiatal egyed (1-2 cm hosszúak) úszkált. Ekkor rajzottak ki a fészekből az ivadékok. A rengeteg fotó elkészítését követően az üreg mellé egy számozott műanyag jelölőpálcát tűztek le.
A fotók elemzése során sikerült a fajt is meghatározni: párducmintás vértesharcsa (Pterygoplichthys disjunctivus) az újonnan előkerült faj. Sajnos mindjárt sikerült azt is bizonyítani, hogy szaporodó állománya van jelen a tóban.
A 2022. március 11-én, 18-án és május 4-én végrehajtott búvármerülések során a faj több kifejlett egyedét is sikerült videófelvételeken megörökíteni 8-14 méteres mélységben a forráskürtő nyugati sziklafalának üregeiben, valamint korábbi fészeküreget is sikerült találni.
A 2022. június 15-én végrehajtott merülés során egy friss üreg előtt sikerült fotókat és videófelvételeket készíteni az évben már a második „fészekalját” őrző hím párducmintás vértesharcsáról, a fészeküreget ismét megjelölték.
2022-ben már nem került sor több búvármerülésre. Minden merülés során találkoztak a búvárok a csak a Hévízi-tóban honos törpenövésű ponttyal (Cyprinus carpio) és a következő idegenhonos fajok egyedeivel: naphal (Lepomis gibbosus), jukatáni fogasponty „Blackmolly” változata (Poecilia sphenops), szivárvány sügér (Herotilapia multispinosa).
2023. április 4-én került sor újabb búvármerülésre, ekkor a párducmintás vértesharcsa felnőtt populációjából 3 különböző egyedet sikerült lefényképezni.
Az eltelt egy év során igyekeztünk irodalmi forrásokat felkutatni erről az új jövevényről. Vajon milyen hatással van/lesz a tó ökológiai rendszerére? Okozhat-e problémát és ha igen milyen jellegűt? Van-e bármiféle tapasztalat a betelepítését/behurcolását követő változásokról?
Ezekre a kérdésekre igyekeztünk válaszokat keresni, és amit találtunk az nem volt szívderítő.
A tepsifejűharcsa-félék családjába (Loricariidae) több mint 700 faj tartozik. Mindannyian Közép- és Dél-Amerikából származnak, testüket erős csontpajzsok védik, nagyrészt növényekkel táplálkoznak. Élőhelyeik többnyire gyors folyású folyók, patakok 3.000 méteres tengerszint feletti magasságig, de előfordulnak szinte minden egyéb vizes élőhelyen is, brakkvizes torkolatokban, alacsony pH-jú „fekete vizekben”, barlangok vízfolyásaiban.
A párducmintás vértesharcsa (Pterygoplichthys disjunctivus) Brazíliában és Bolíviában őshonos, a Rio Madeira medencéjében és mellékfolyóiban. Nem túl magas a hőmérsékleti igénye, 22°C feletti vízben már jól érzi magát. Bár élőhelyén viszonylag lágy a víz, jól alkalmazkodik a közép-kemény vízhez is.
Az egyik legnagyobb méretűre megnövő faj a családon belül, kifejlett egyedei elérhetik akár a 60-70 cm-es testhosszúságot is. A Hévízi-tóban látott egyedek közül több is meghaladta az 50 cm-es testhosszt.
Fiatal korban a tapadószájuk segítségével még sok algát, moszatot fogyasztanak, idősebb korukban már növényekkel és elpusztult állatok tetemeivel is táplálkoznak.
Szaporodásuk során akár méteres járatokat is vájnak a folyók partjába (ezt a Hévízi-tóban is tapasztaltuk). A nőstények a járatokba helyezik az ikráikat, amiket a hímek gondosan őriznek.
A világ számos pontjára betelepítették: USA/Florida, India, Indonézia, Japán, Szingapúr, Tajvan, Fülöp-szigetek, kivadult állományai élnek Bangladesben, Hondurasban, Törökországban, Malajziában, Mexikóban és Puerto Ricoban is. Ezekben az országokban inváziós fajként viselkedik.
Egy bangladesi vizsgálat során megállapították, hogy azokban a víztestekben, ahol a párducmintás vértesharcsa megjelenik, az őshonos pontyfélék (3 fajt vizsgáltak) növekedésére és a túlélési arányára is káros hatással van. Panamában, a Gatun-tóban a párducmintás vértesharcsa (Pterygoplichthys disjunctivus) és az óriás algaevőhal (Pterygoplichthys pardalis) fajhibridjeinek szaporodóképes állományát találták. Több helyen megfigyelték, hogy megváltoztatják a víztestekben a táplálékviszonyokat, az őshonos fajok kárára. Azokon a területeken, ahol nem éltek vértesharcsák, az őshonos ragadozók (halak, madarak, emlősök) nincsenek felkészülve ezeknek a halaknak a páncéljára és az elcsontosodott, tüskeszerű mellúszóikra, emiatt könnyen megsérülhetnek, megfulladhatnak.
A sok idegen nyelvű cikk elolvasását követően már csak az a kérdés, hogy hogyan lehetne megakadályozni ennek a halnak a további szaporodását. Ennek a kérdésnek a megválaszolásához azonban további merülések szükségesek, hogy megtudjuk, mi történik a kikelő ivadékkal, mekkora lehet a tóban élő állomány, mikor és mivel táplálkoznak…
Csopak, 2023.04.30.
Sinka Gábor természetvédelmi őr
Az Európa Rádió 2023. szeptember 20-i interjúja Sinka Gáborral:
https://europaradio.hu/tallozo/parducmintas-vertes...
