Tájékoztatás

2024. 09. 16-án a fenékpusztai madárgyűrűző és madármentő állomáson történt eseményekkel kapcsolatban a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság az alábbi tájékoztatást adja:

A madármentő állomások működésének feltételeit jogszabályok határozzák meg (pl. állatorvosi felügyelet biztosítása), melyeknek a fenékpusztai madárgyűrűző és madármentő állomás többszöri felszólítás ellenére sem tudott eleget tenni. Emiatt a Zala Vármegyei Kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Osztálya az állomás működésének korlátozását rendelte el. Ennek keretében a hatóság a tegnapi napon elrendelte a jogszabályoknak nem megfelelően tartott védett és fokozottan védett madarak lefoglalását és elszállítását. A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság, mint természetvédelmi kezelője a területnek, szakembereivel részt vett az intézkedésben. A helyszínen lévő kollégák jogszabályi és szakmai előírásoknak teljes mértékben megfelelően jártak el az eljárás során. A lefoglalt védett és fokozottan védett madarak a székesfehérvári Sóstó Vadvédelmi Központba kerültek, az ottani állatorvosokkal támogatott szakszemélyzet a madarakat jó állapotban vette át. A fent említett hatósági eljárás hosszabb ideje tartó folyamatnak az eredménye, a hatóság által előre kijelölt időpont a hirtelen jött és a vonuló fecskefajok számára rendkívül kedvezőtlen időjárási viszonyokkal egybeesett. Az állomáson lefoglalt fecskék ellátását a Sóstó Vadvédelmi Központ a legmagasabb szintű felkészültséggel látta el, melyet ezúton is köszönünk!
A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság hangsúlyozza, hogy a természeti értékek megőrzésének és védelmének érdekében kész együttműködni minden, a jogszabályi előírásoknak megfelelően működő szakmai szervezettel.


Ugrás a tetejére