A márciusi ifjak lerakták a vidék Magyarországának az alapkövét, mi pedig folytatjuk az építkezést. Újabb és újabb támogatásokkal, modernizációval, fejlesztési forrásokkal, innovációkkal, a modern tudomány vívmányaival segítjük a magyar gazdákat
– mondta Nagy István agrárminiszter pénteken, az 1848. március 15-e alkalmából rendezett ünnepségen a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban.
Nagy István szerint a márciusi ifjak példája, ’48 üzenete minden magyar öröksége. S bár 177 év alatt nagyot fordult a világ kereke, van, ami nem változott: ahogy akkoriban, úgy most sem akarnak mást a magyarok, mint békét és szuverén, szabad Magyarországot.
„Nekünk ma a bécsi udvar helyett, a brüsszeli udvar diktál. Előírja, hogy kit engedjünk be a határainkon, kivel éljünk együtt, hogyan neveljük a gyerekeinket, mennyi pénzt hajtsunk be a magyaroktól, a nyugdíjasoktól, családoktól, a vállalkozóktól. Háborúba és esztelen költekezésbe akarnak minket hajszolni, nekik Ukrajna az első! – hangsúlyozta a miniszter, majd leszögezte: „a Hősök ma is mi vagyunk, a Lázadók, akiknek a gerince soha nem hajlik meg, akiknek mindig Magyarország az első.”
Kiemelte, hogy a kormány az agrárium, a vidék Magyarországának az ügyével szolgálja a hazát. A mezőgazdaságban és az élelmiszeriparban, e két nemzetstratégiai ágazatban is biztosítani kell, hogy ne váljunk kiszolgáltatottá sem piaci, sem ellátási, sem biztonságpolitikai szempontból. A kormány kiáll a magyar gazdákért, akik nélkül nem kerül kenyér az asztalra. A kihívásokkal bőven szembesülő szektor versenyképességét pénzügyi forrásokkal, pályázatokkal, új jogszabályokkal, fejlesztésekkel, intenzív és erőforrás-hatékony technológiákkal segíti.
A gazdákkal közösen azért dolgozunk, hogy erős, versenyképes agráriumot és élelmiszeripart teremtsünk, amely sikerrel legyőzi az akadályokat, és amely biztos megélhetést, boldogulást nyújt az ágazat szereplőinek és képes az önellátásra – közölte a tárcavezető.
A magyar agrárium megújításának történetébe az elmúlt években sokan beírták nevüket. A legkiválóbbakat pedig a nemzeti ünnepünk alkalmából is köszöntötték.
Forrás: AM Sajtóiroda
Az eredeti cikk elérhető IDE kattintva.
Fotók: Fekete István
Az eseményen állami elismeréseket adtak át. Mások mellett
az 1848/49-es Forradalom és Szabadságharc Évfordulója, március 15-e alkalmából Sulyok Tamás, Magyarország köztársasági elnöke a Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetést adományozta
Vókó László, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság Nyugat-Veszprém,
Kelet-Zala Tájegységének természetvédelmi őre részére, a természetvédelmi értékek szakszerű védelme érdekében végzett színvonalas munkája elismeréseként.
Gratulálunk minden kitüntetettnek!