Számos temetőkert eltűnt tájfajtákat, ritka, védett növényfajokat őriz, ezért a természetvédelemben is fontos szerepet tölt be.
A sírkertek szerepének jelentősége napjainkban
„Utánam huhog a Jövő,
a Múlt, Jelen, a sok kereszt,
s az árnyak kara zúgni kezd:
ez ő, ez ő, ez ő!-Azután
minden újra csendes,
és álmodik a temető.”
Dsida Jenő – Temetőben (részlet)
A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatósága számos tevékenysége mellett – az illetékességi területén található településeken – rendszeresen végez egyedi tájértékfelméréseket, melyek során a természet és az ember alkotta értékek egyaránt felvételezésre kerülnek. A temetőkertek érdekes módon e két csoport határán mozognak, hiszen bár elsősorban az emberi létezéshez szorosan kötődő létesítmények ugyanakkor igen gyakran természeti és táji környezetbe ágyazva helyezkednek el. Mivel mindkét csoport jellegzetességeit magukon hordozzák, ezért egy-egy felmérés során a sírkertek mindig fontos állomások, ahol sok érdekes látni-és tudnivalóval gazdagodhatunk.
A sírkertek nem csupán a temetkezés helyszínei, hanem a korábbi nemzedékek lenyomatának őrzői hagyományok, anyaghasználat, formavilág és növényalkalmazás tekintetében egyaránt. A felkeresett nyugat-zalai falvak közös vonása, hogy a kis lélekszám ellenére több sírkert is megtalálható a településeken, melyek domborzati adottságaikban, elrendezésükben és sírköveikben is eltérnek egymástól. Ezeket a temetőkerteket a helyiek általában ó- és újtemetőként tartják számon, azonban az is előfordul, hogy az egy településen belül megtalálható több temetőkert kisebb falvak összenövésére vezethető vissza, melyek már egybeolvadásuk előtt saját temetővel rendelkeztek. Ezek a temetőkertek elnevezésükben máig őrzik az egykor különálló településrészek neveit, melyet jól példáz Lispeszentadorján, ahol a sírkertek a köznyelvben továbbra is lispei és adorjáni temetőként élnek. Elmondható azonban az is, hogy az egymást követő nemzedékek síremlékei egy temetőkerten belül is jól elkülöníthetők egymástól formajegyeik alapján.
Összehasonlítva egymással a zalai településeken található ó-és újtemetőket több közös és eltérő vonást is felfedezhetünk bennük. Az ótemetőkről általánosságban elmondható, hogy sokszor a települést övező táj magasabb pontján, domboldalakon vagy dombtetőkön helyezkednek el. Ennek köszönhetően már a település távolabbi pontjáról is könnyen észlelhetők, egyúttal szép rálátás nyílik innen a településre és a tájra. A domborzat adta lehetőségekhez alkalmazkodva kissé szabálytalanabb, mégis jól átlátható elrendezés jellemzi a sírokat és sírköveket, melyek sokszor egy-egy dísz-vagy gyümölcsfa árnyékában húzódnak. Az ótemetőket több esetben ültetett fasorok vagy természetes cserjesávok és erdőfoltok keretezik. Számos ilyen temetőkert napjainkban már nem alkalmazott vagy eltűnt tájfajtákat, időnként ritka, védett növényfajokat is őriz, ezért a természetvédelemben is fontos szerepet töltenek be.
Az újtemetők ezzel szemben általában sík területen és a települési szövethez szorosabban kapcsolódva kerültek kialakításra, ahol a nagyméretű, modern sírkövek architektonikus rendben sorakoznak egymás mellett, ültetett fasorok kíséretében. A sírkerteket körülvevő kerítéselemek és kapuzatok sokszor nagy hangsúlyt kapnak. Másik jellegzetes különbség a sírkövek anyaghasználatában mutatkozik, ugyanis az ótemetőkben a kisméretű, faragott terméskő és a faanyag használata a jellemző, míg az újtemetőkben nagyméretű modern kialakítású márvány vagy éppen műkő sírkövekkel is jelentős számban találkozhatunk.
A két temető „típus” közös vonása, hogy a temető közepén vagy bejáratánál egy központi feszület áll korpusszal és helyenként padok, árnyas leülők szolgálják a pihenést, szemlélődést és az elcsendesedést. A sírhelyek kialakításában is hasonlóság mutatkozik, ugyanis a növénykiültetéssel díszített sírok elég gyakoriak, habár a divatos és jellemző növényalkalmazás az elmúlt korszakokban folyamatosan változott.
Jól látható tehát, hogy a temetőkertek sok esetben többszintes, gazdag és idős növényállománya, mint a település zöldfelületi rendszerének elemei, fontos kondicionáló szerepet töltenek be a településökológiában (30-40%-ban tisztán zöldfelületek). Sok esetben a település magasabb pontjain helyezkednek el, így a tájban és a településképben is hangsúlyos szerepet kapnak, tájékozódási pontként szolgálnak és egyúttal kultikus többlettel töltik meg azt.
Írta és összeállította:
Bubics Benedek
tájvédelem
Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság
