Katonai térképek és légifotók elbeszélésében a Zala-völgyi parkerdő története
„Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj”
Radnóti Miklós – Nem tudhatom (részlet)
Táj- és természetvédelmi munkánk során, napi szinten foglalkozunk digitális térképállományokkal és különböző légifotókkal, melyek összehasonlításával jól nyomon követhetők a tájban bekövetkező jelentősebb változások. Abban az esetben, ha olyan topográfiákat és légifotókat hasonlítunk össze, melyek készítése között évtizedek vagy akár évszázadok is elteltek, igen érdekes és izgalmas módon a táj ember formálta vonásainak fokozatos kirajzolódását fedezhetjük fel madártávlatból.
Az eltérő léptékben és felbontásban készített katonai térképek, valamint a mai modern technika légifotóinak összehasonlítására térinformatikai programok segítségével nyílik lehetőségünk. A georeferálásként ismert eljárás első lépése, hogy a térképeken közös pontokat – általában épített elemeket – kell keresni, mint például egy útkereszteződést, templomtornyot vagy egyéb jellegzetes építményeket. A táj természetes elemei – patakok, folyók vagy erdőfoltok – erre nem igazán alkalmasak, mivel azok az ember tájformáló, vízrendező és kitermelő tevékenysége során folyamatosan változtak. Érdemes ilyenkor az egymáshoz minél közelebbi időpontokban készült térképlapokat összevetni, mivel egy 1700-as években felvett katonai térkép és egy 2010-es években készült légifotó között nagy valószínűséggel nem találunk egyező pontokat. A georeferálás módszerével a közös pontok mentén lehetőségünk van a különböző térképek összefésülésére, így azok azonos léptékűvé és könnyen összehasonlíthatóvá válnak. Érdemes egyúttal határvonalat is meghúzni, amely keretet szab a vizsgálatnak és a későbbiekben is segíti az értelmezést. Az így kapott térképek a táj változási folyamatának egy-egy kimerevített képkockájává válnak, melyek a táj történetének eltérő epizódjait mesélik el számunkra. Amennyiben írásos források, esetleg archív fotók is rendelkezésünkre állnak, úgy még többet tudhatunk meg a tájalakítás izgalmas részleteiről és történelmi hátteréről.
Ennek az igazán érdekes folyamatnak lehetünk szemtanúi a Zala-völgyi parkerdő történeti vizsgálata során, melyből többek között az is megtudható, hogy a terület egy mesterségesen telepített és fenntartott erdőállomány, amely sokáig legelőként és gazdálkodási területként működött. Hogy hogyan vált az egykori legelő a pihenés, természetjárás és egészségmegőrzés helyszínévé, kiderül a következő rövid leírásból. Az idő- és térbeli változások megértését az egyes állomások összegzéseként is szolgáló időfolyam ábra segíti, amely az ismertető végén található.
Az egykor 95 hektáros parkerdő Zalaegerszeg és Csácsbozsok településrészek között fekszik, melynek határvonalát északon és keleten a Zala-folyó és a Felső-Válicka vízfolyások alkotják, délről és nyugatról pedig vonalas jellegű épített elemek – vasútvonal és a 76-os/Balatoni út – határolják. Az erdőállományt a kétezres évek elején megépült 74-es út nyugati és keleti egységre bontja.
Az első négy katonai felmérésből a táj történetének régmúltjáról tudhatunk meg többet. Az első katonai felmérésből (1784) kiderül, hogy egykor megtalálhatóak voltak a területen különböző méretű erdőfoltok, azonban ezekből a faállományokból, ahogyan már a második katonai felmérésen (1855) is látható, semmi sem maradt meg. A kitermelt erdőfoltok helyét nagyrészt gyepes területek és kisebb mértékben szántók vették át. Észrevehető az is, hogy a Zala-folyóba torkolló Válicka-patak, már egyenes vonalú, amely mederszabályozásra utal. Érdemes megemlíteni, hogy már ekkor a Zala-folyó egyik kanyarulatában egy „M.M.” felirattal jelzett építmény jelenik meg, amelyről a további térképek nyomon követésével kiderül, hogy valójában egy malomgazdaság épülete.
A harmadik felmérés (1869-87) legszembetűnőbb változásaként észlelhető a Zala szabályozása mellett, hogy kiépült a Zalaegerszeget és a parkerdő mai területét végérvényesen kettéválasztó vasútvonal. Megállapítható tehát, hogy tulajdonképpen már ekkor kialakultak azok a természetes és mesterséges határolóelemek (Zala-folyó, Felső-Válicka, a mai 76-os út alapja és a vasútvonal), melyek napjainkban is keretet szabnak az erdőnek. A negyedik katonai felmérés (1941) alapján a terület változatlanul legelőként került hasznosításra, amely ekkor már a Zalaköz nevet viseli, egyúttal egy második vasútvonal kiépülését is nyomon követhetjük, amely az említett terület további feldarabolódását eredményezte.
Az 1960-as évek közepéig a területet szarvasmarha legelőként hasznosították, melynek felhagyása után került sor a napjainkban is ismert parkerdő telepítésére 1969 és 1977 között. A telepítésre vegyes összetételű állományból összesen 95 hektáron került sor, melyet a legnagyobb erdőnövekedésként tartanak számon mindmáig a város életében. Az erdő kialakításánál két telepítési módot alkalmaztak, az állományszerű és a parkszerű kiültetést, melynek során rekreációs céllal létrehoztak egy tölgyfalevelet mintázó sétaútvonalat, valamint a kikapcsolódást szolgáló padokat, esőbeállókat, tájékoztató táblákat is kihelyeztek. A nagyközönség számára 1976. április 23-án nyitotta meg kapuit a parkerdő, melynek alkalmával emléktáblát helyeztek el.
Az 1980-as évektől kezdődően kisebb-nagyobb változások mentek végbe a parkerdő életében, melyek elsősorban a tulajdonviszonyok, az úthálózat, a vízfolyások és a növényállomány folyamatos alakulása mentén tárulnak fel. A Zala-folyó jobb ágának fokozatos lefűződése és holtággá válása, valamint a már korábban említett tölgyfalevél sétaút nyomvonala is megfigyelhető. A holtág partján a II. katonai felmérés kapcsán már említett vízimalom Vér-major(ság) névvel látható. A kétezres évek elején készült légifotón a parkerdőt véglegesen kettéosztó 74-es gyorsforgalmi útvonal látható építés közben. További változásként említhető néhány új nyiladék kialakulása és a tisztások viszonylagos állandósulása.
2005-ben az egykori Vér-major(ság) épületét szociális lakásokká alakították át, illetve új bevásárló üzletek nyíltak a parkerdő déli területén. A 2013-as légifotón egy nagyobb mértékű erdőcsökkenés észlelhető a parkerdő és az üzletsorok határán, valamint újabb szolgáltató egységek megjelenésében mérhető a legjelentősebb változás.
Napjainkban jelentős területfelhasználási változások nincsenek a parkerdő területén, inkább csak kisebb, a fenntartási munkákhoz köthető dinamikus területváltozásokat követhetünk nyomon, amely hol az erdő, hol pedig a gyepterületek javára billenti a mérleg nyelvét. Fontos megemlíteni, hogy a terület Natura 2000 védettséget és az országos ökológiai hálózat ökológiai folyosójának és magterületének védelmét élvezi.
Írta és készítette:
Bubics Benedek
tájvédelem
Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság
Természetmegőrzési Osztály
(A Zala-völgyi parkerdő megújítási és fejlesztési terve című diplomaterv (2019) alapján – Bubics Benedek)
