Nyári és szakmai gyakorlat

Gyakorlati lehetőség középiskolában tanulóknak, felsőfokú oktatásban résztvevőknek

A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság, mint önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv alapfeladatai (természetvédelmi közszolgáltatás) körében ellát természetvédelmi oktatási, nevelési és ismeretterjesztési tevékenységet is.

A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság vállalja:

  • A tantervben (tantárgyi programban) meghatározott szakmai követelmények alapján, az Igazgatóság a hallgatók részére biztosítja a gyakorlati képzést és megosztja velük mindazon szakmai ismereteket, amelyek biztosítják a tanulók, a hallgatók minél nagyobb szakmai tudásának megszerzését, illetve segíti, hogy a tanuló vagy a hallgató a képzés során elsajátított szakmai ismereteit gyakorlati ismeretekkel bővítse.
  • A gyakorlat lebonyolításához az Igazgatóság biztosítja a helyet, eszközöket (munkaeszköz, védőeszköz) és a szükséges szakmai felügyeletet, továbbá a tisztálkodási lehetőséget.
  • A gyakorlati képzés, a napi képzési időtartam és munkarend az Igazgatóság által közöltek alapján történik, az ott kialakult rend szerint. Az Igazgatóság köteles betartani a napi képzési időre illetve pihenőidőre vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket.
  • Az Igazgatóság a gyakorlatok alatt anyagi vagy természetbeni juttatásokat nem tud nyújtani.

 

Nyári szakmai gyakorlat középiskolásoknak

Az utóbbi időben igény mutatkozott a nyári gyakorlati képzés keretei között középiskolai tanulók fogadására is.

Jogszabályi háttér: A szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény és az iskolai rendszerű szakképzésben részt vevő tanulók juttatásairól szóló 4/2002. OM rendelet.

Igazgatóságunk ezek szerint olyan gyakorlati képzést folytató szerv, amely a gyakorlatot együttműködési megállapodás keretei között végezné, de nem gyakorlati képzést szervező is egyben.

A megállapodás adott pontjában biztosított lehetőség keretei között az iskolának kellene átadni a szükséges összeget szerződésileg a gyakorlatos helynek. Erről az érintett iskoláknak szükséges nyilatkoznia.

 

Szakmai gyakorlat felsőfokú oktatásban résztvevőknek

Természetvédelmi kezelési, fejlesztési tevékenységekhez kapcsolódóan témavezetést, gyakorlatvezetést, szakmai felügyeletet – előzetes egyeztetéseket követően, korlátozott számban és az alábbi feltételekkel tudunk vállalni.

Jogszabályi háttér: A nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény, a felsőoktatási szakképzésről szóló 230/2012. Korm. rendelet, MT, stb.

A Korm. rendelet 15. § (1) bekezdése alapján – miszerint a felsőoktatási intézmény és a szakmai gyakorlóhely együttműködési megállapodást köthet a küldő felsőoktatási intézmény hallgatóinak szakmai gyakorlata biztosítására.

A hallgatói munkavégzés szabályai szerint a hallgatót díjazás illetheti, illetve a hat hét időtartamot elérő egybefüggő gyakorlat esetén díjazás illeti meg – 2011. évi CCIV. törvény 44. § (3) bekezdés –, amely kitétel a nemzeti park igazgatóságokra nem vonatkozik lévén költségvetési szervek, így a 2011. évi CCIV. törvény 44. § (3a) bekezdése szerint munkaszerződés és díjazás nélkül fogadhatnak hallgatókat szakmai gyakorlatra.

Jó tanács hallgatóknak:
Mielőtt a hallgatók megkeresik a BfNPI-t, előtte honlapunk segítségével (www.bfnp.hu) ismerkedjenek meg a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság állami feladatként meghatározott alaptevékenységeinek körével, a működési területtel, a tájegységekkel és a védett természeti területekkel, fejlesztéseinkkel, projektjeinkkel és a szervezeti felépítéssel. Ugyanitt megtalálják a munkatársak elérhetőségét is.

  • Első lépésben keressenek helyszínt, valamint a szakiránynak megfelelő gyakorlatvezetőt, amihez segítségükre lesznek az osztályvezetők, illetve a tájegységvezetők. (Javasoljuk a hallgatóknak, hogy a helyszín, a téma és a gyakorlatvezető kiválasztását hangolják össze a szakdolgozat vagy a diplomamunka témáival.)
  • Második lépésben egyeztesse a részleteket a leendő gyakorlatvezetővel: mindenekelőtt a gyakorlat időpontját.
  • Harmadik lépésben a gyakorlatvezető/helyszín/időpont egyeztetését követően kérjük a formális megkeresést (írásban történő jelentkezést).  A gyakorlatra történő jelentkezés mindenképpen tartalmazza a hallgató és a küldő intézmény a gyakorlat elvégzéséhez és a kapcsolattartáshoz szükséges adatait (név, cím, elérhetőségek, szak, évfolyam, intézmény megnevezése, intézet, kar, tanszék stb.), valamint a gyakorlat  egyeztetett helyszínét és időpontját (gyakorlat kezdete és vége), a gyakorlatvezető, a szakvezető  és a konzulens nevét. Továbbá az egyéb szükséges nyomtatványokat (fogadónyilatkozat, igazolás a gyakorlat elvégzéséről, stb.).

Tájékoztatásul jelezzük, hogy a hallgatók számára szállást, étkezést, fizetést, valamint utazási és egyéb költségtérítést a szakmai gyakorlatok idejére nem tudunk biztosítani.

 

Nyári gyakorlat felsőfokú oktatásban résztvevőknek

A BfNPI-nél kötelező nyári szakmai gyakorlatra is fogadunk hallgatókat. Alapvetően az előző pontban leírtak érvényesek ide is.

Nálunk a gyakorlatos hónap általában a július hónap (4 hét). Próbáljuk a hallgatókat egy csoportban mozgatni Csopak és Tihany környékén. Ez alól akkor van kivétel, ha a hallgató egy bizonyos tájegységnél talál gyakorlatvezetőt. A tervezett programok, feladatok az alábbiak szoktak lenni:

  • Munkavédelmi képzés (Csopak)
  • Terepi munka (pl. invazív fajok visszaszorítása)
  • Fajmegőrzési munka (pl. odúkészítés, ürgetelepítés)
  • Levendulaszüret
  • Turisztikai asszisztensi munka (animátor), ökoturisztikai berendezések karbantartása, táboroztatás.
  • Az Igazgatóság bemutatása – elméleti képzés (2-3 nap, Csopak)

Tájékoztatásul jelezzük, hogy a hallgatók számára szállást, étkezést, fizetést, valamint utazási és egyéb költségtérítést a szakmai gyakorlatok idejére nem tudunk biztosítani.