KEHOP-4.1.0-15-2016-00021 A legeltetési infrastruktúra átfogó fejlesztése a Káli-medence és a Kis-Balaton térségében

Projekt címe: „A legeltetési infrastruktúra átfogó fejlesztése a Káli-medence és a Kis-Balaton térségében a természetvédelmi célú területkezelés biztosítása érdekében”

Projekt azonosító száma: KEHOP-4.1.0.-15-2016-00021

Kedvezményezett: Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság

A projekt célja:
A Környezet és Energiahatékonysági Operatív Program felhívja a figyelmet a természeti értékeinket veszélyeztető problémákra, többek között az élővilág életterének csökkenésére. Hangsúlyozza az inváziós (agresszív terjeszkedésű, a termőhelyre nem jellemző) fajok térhódításának veszélyeit a védett és nem védett területeken egyaránt. kiemeli, hogy a veszélyeztetett élőhelyek hatékony védelme nem valósulhat meg a megfelelő gazdálkodási tevékenység nélkül: a rajtuk lévő természeti értékek fenntartásához szükséges az emberi beavatkozás.

A projektben szereplő célok meghatározásánál figyelembe vettük a vonatkozó operatív programban (KEHOP), illetve akciótervben megfogalmazott általános és specifikus célokat, így céljaink illeszkednek jelen pályázati konstrukció és a szakpolitikák célkitűzéseihez is.

A projektfejlesztés úgy a komplex, mint a részcélok megfogalmazásával és azok teljesítésével szorosan illeszkedik a fenntartható fejlődés céljainak érvényesüléséhez, amelyek a következők: a természeti erőforrások, az életközösségek, a jó környezet és egészséges állapot megőrzése.

Átfogó célok:

  • A Balaton-felvidéki Nemzeti Parkhoz tartozó védett természeti területek, Natura 2000 területek és élőhelyek, a védett élettelen természeti értékek kedvező természeti állapotának megóvása, illetve javítása, valamint a hazai védett és közösségi jelentőségű fajok védelme és élőhelyük biztosítása.
  • A védett állat- és növényfajok, életközösségek, élőhelyek megőrzésének, az élőhelyek természetközeli állapotba történő visszaalakításához és újak létrehozásához szükséges tevékenységek biztosítása.

Részcélok:

  • Élőhely-védelem: a területek további degradálódásának megállítása, az eredeti életközösségek fenntartása, a biodiverzitás feltételeinek javítása, inváziós fajok visszaszorítása, tájképi érték megtartása.
  • Alapvető cél, hogy a beavatkozási területeken/cél területeken található növény, és állatfajok, illetve társulások állapotát megőrizzük, kiterjedésüket növeljük a megfelelő kezelési mód alkalmazásával: legeltetéssel, tisztító kaszálásokkal

Konkrét célok:

A Kis-Balaton-medence érintett élőhelyei esetén

Kápolnapuszta
Kápolnapusztai Bivalyrezervátum legeltetési infrastruktúra fejlesztésének célja a Zalakomár külterületén található gyepterületek természetvédelmi kezelése.
Eredményeként a gyepterületek állapota hosszútávon megőrizhető, egyes területeken javítható.
A beruházások megvalósulása esetén a bivalyállomány jelenlegi létszámának fenntartása hosszútávon biztosított lenne, valamint ezáltal a legelők tavasztól őszig tartó hasznosítása természetes módon történne. Fontos szempont, hogy a hasznosításon kívül a természetvédelmi szempontok maximálisan érvényesüljenek. A korszerű, természetbarát technológiák beszerzése biztosítja a természetvédelmi területkezelés hatékonyságának fokozását.
A beruházás során két bivalyistálló, egy magyar szürke marha istálló, bikaistálló, valamint a nagy istállóban található szociális helyiség kerül felújításra. A nagy istálló szilárd etetőterének bővítése, a két másik istállónál új szilárd burkolatú etetőtér kialakítása a cél.

Szőkedencs
A legelőterületek természetvédelmi kezelése érdekében megvalósítani kívánt projekt célja a legeltető állattartás megvalósítása Szőkedencs térségében. A terület természetvédelmi kezelésének, hasznosításának, illetve a kedvező ökológiai állapot fenntartásának a leghatékonyabb módja a legeltető állattartás. A jószágok a szőkedencsi fás legelőn a legeltetési szezonban tartózkodnának, téli legeltetés nincs. Az állatok éjszakai elhelyezését nyáron egy fa karám biztosítaná. A projekt eszközbeszerzései a következők: Egy korszerű, euro 5-ös motorral rendelkező erőgép a feladatok ellátására. A területtisztításhoz 3 méter munkaszélességű szárzúzó, a szénakészítéshez 3 méter munkaszélességű tárcsás kasza, nagy teljesítményű rendképző és rendkezelő, valamint egy nagy teljesítményű hengerbálázó beszerzése szükséges. A legeltetett területek karbantartásához, tisztításához elengedhetetlen a nagy teljesítményű szárzúzó. Az állatok szállítására egy állatszállító pótkocsi beszerzését tervezzük. Az állatok itatását minden esetben szükséges biztosítani. A létesített kút szivattyújának műszaki meghibásodásának esetére, szükséges egy tartálykocsi beszerzése is. A terület feljáró útjainak karbantartásához szükséges terepegyengetőlap beszerzése. A legeltetési terület kijelölését és egyéb elhatárolásokat villanypásztor kiépítésével oldjuk meg. A projekt keretében kívánunk beszerezni egy ATV terepi munkagépet. Ez alkalmas a villanypásztorok kiépítéséhez, karbantartásához, javításához szükséges eszközök, anyagok és a munkaerő szállítására.

A Káli-medence érintett élőhelyein
Két új gyepterület, a Vadtelep és a Tódi-rét legeltetésbe vonásával az élőhelyek minőségének, összetettségének, fajgazdagságának javulása várható. A beavatkozással minőségi javulást szeretnénk elérni a területen. A jelenleg ismert védett növények mellett várható továbbiak megjelenése a változatos területen.
A Tódi-réten tervezett extenzív jellegű legeltetéssel a vizesebb, mélyebb részeken remélhetőleg egy kevésbé homogén, zsombékos jellegű gyepet tudunk kialakítani.
A legeltetésbe vonáshoz szükséges a területeken lévő két ásott kút felújítása, itatóhely kialakítása és a villanypásztor rendszer kiépítése. A két terület körbekerítése villanypásztorral történne. A jelenleg is legeltetett gyepeinken (Szegszénai-rét, Kopár-rét, Honcsokos) a fejlesztésekkel tovább javítható az élőhelyek szerkezete. Két itatókút kiépítésével három nagy legelőegységet folyamatosan el tudnánk látni ivóvízzel. A kutak kialakításához szervesen kapcsolódik az itatóhelyek kialakítása is itatóvályúk helyének kiépítésével.
A Salföldi majorban több beavatkozást is tervezünk. A szin megnevezésű többfunkciós gazdasági épület felújítása, átalakítása, a használat szerinti funkciókhoz alakítása a projekt egyik fontos eleme. A projekt eredményeként felújításra kerül a tetőfedés, a külső vakolás, tartóoszlopok, a térhatárolók, kiépítésre kerül a villámvédelem, valamint a belső átalakítás részeként az aljzat kiegyenlítése, műhely és raktárhelyiség kialakítása falak felhúzásával, valamint az elektromos hálózat átalakítása. A major biztonságos vízellátásának megoldása egy fúrt kút kiépítésével, amelynek segítségével az állatok itatása folyamatosan és üzembiztosan megvalósítható.
A major hátsó legelőjén a régi kezelőkarám felújításával és bővítésével a megnövekedett állatállomány igényeihez igazodva a kezelések biztonságosabban és hatékonyabban elvégezhetőek.
A Burnót-patakon tervezett két gázló célja a patak és a csatlakozó árkok által elválasztott Salföldi major és a Szegszénai-rét, valamint a Savanyú-kúti-dűlő legelő területek közötti közvetlen összeköttetés megteremtése.
A legeltetett gyepek tisztításához, a cserjésedés megakadályozásához célunk két modern, nagyobb munkaszélességű szárzúzó beszerzése.
A mobil karámelemek és mobil kezelő kaloda beszerzésével az újonnan kiépítendő, távolabbi legelőkön tudjuk a szükséges kezeléseket helyben megoldani.

A kijelölt projekthelyszínek és a tervezett beavatkozások megnevezése:

  • Kis-Balaton-medence élőhelyeinek területkezelése, infrastrukturális fejlesztése (Kápolnapuszta, Szőkedencs)
  • Káli-medence területkezelése, infrastrukturális fejlesztése (Szegszénai-rét, Kopár-rét, Honcsokos-rét, Salföld major, Kopár-rét, Vadtelep, Tódi-rét)

A projekt elszámolható bruttó összköltsége: 369 000 000 Ft

Forrása: Európai Regionális Fejlesztési Alap és hazai központi költségvetés előirányzat

A projekt támogatásának intenzitása: a projekt elszámolható összköltségének 100 %-a.

A projekt megvalósításának tervezett időtartama: 2017.01.01. – 2019.12.31.


Dokumentumok