Zöld Vetélkedő a Hévízi-tó Természetvédelmi Területen az Európai Hulladékcsökkentési Héten

Idén hat éves lett a Hévízgyógyfürdő és Szent András Reumakórházzal közösen megrendezett Zöld Vetélkedőnk. Először fordult elő, hogy nem októberben, a Földünkért Világnaphoz kötődve, hanem novemberben, az Európai Hulladékcsökkentési Héten tartottuk meg.

A új apropó kapcsán a hulladékkeletkezés megelőzése, az újrahasználat és az újrahasznosítás témájában volt a legtöbb feladat. Idén is Zala megye összes középiskolájából vártuk a lelkes csapatokat. Ezúttal a megye 4 városából (Hévíz, Keszthely, Zalaegerszeg, Nagykanizsa) 8 csapat jelentkezett, és oldotta meg az előzetes feladatokat. A 2016. november 24-i helyszíni döntőre az 5 legjobb csapatot (Farkas Edit Római Katolikus Szakközépiskola, Vajda János Gimnázium, Nagykanizsai SZC Zsigmondy Vilmos Szakképző Iskolája, Keszthely Város Vendéglátó, Idegenforgalmi, Kereskedelmi Szakképző Iskola (2 csapat)) hívtuk meg.

Idén is közvetlenül megismerkedhettek a diákok a Hévízi-tó Természetvédelmi Területtel. Túraverseny formájában kellett bejárniuk az erdőket és a tófürdőt. Hulladékgazdálkodásból, a környék állat- és növényvilágából, illetve a környező kőzetek témaköréből kaptak feladatokat.

A túraverseny közben a feladatok megoldása mellett nyitott szemmel kellett járniuk. Környezetvédelmi szempontból a világhírű területhez méltó látnivalókat, illetve ide nem illő problémákat kellett keresniük és lefényképezniük.

A kórház dísztermében folytatódott a vetélkedő. Szabadon választott hulladékkezelési vagy kármentesítési eljárást kellett bemutatniuk a csapatoknak maximum 10-10 percben. Ezután következtek a terepen készített, problémákat és pozitívumokat bemutató képek. Végül hulladékból kellett hévízi terméket készíteniük.

A szoros versenyben a keszthelyi Vajda János Gimnázium „Natur Vajda” csapata szerezte meg az első helyezést. Második helyen a szintén keszthelyi Farkas Edit Római Katolikus Szakközépiskola „Zöld Angyalok” csapata végzett. Harmadik lett a „Tündérrózsák” (Keszthely Város Vendéglátó, Idegenforgalmi, Kereskedelmi Szakképző Iskola), negyedik a „Zsigmondy” (Nagykanizsa SZC Zsigmondy Vilmos Szakképző Iskola), és ötödik a „Környezetbarát-OK” csapat (Keszthely Város Vendéglátó, Idegenforgalmi, Kereskedelmi Szakképző Iskola).

Minden résztvevőnek gratulálunk!

Az értékes nyereményeket (Tófürdő belépők; családi belépők a Tapolcai-tavasbarlangba; Hévízi-lefolyó kenutúra; belépők az Egregyi Múzeumba) a szervezők (Hévízgyógyfürdő és Szent András Reumakórház, Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság), a Festetics György Művelődési Központ ajánlották fel. A túraversenyen a Zalaegerszegi Tájékozódási Futó Club jóvoltából a klub tájfutó térképét használtuk.

Korábbi kapcsolódó hír honlapunkon - megtekintés

Csiszár Viktor (BfNPI, Észak-Zala - Természetvédelmi Őrszolgálat)
2016. november 25.