Tapolca, ahol még a föld alatt is szépség rejtőzik

Tapolca 2014-ben lett gyógyhely. A turisztikai rangot jelentő cím elnyerését a nemzetközi hírű gyógybarlang és az ott folyó gyógyászati tevékenység alapozta meg. De Tapolca ennél jóval többet: izgalmas látnivalókat és nyugodt eleganciát kínál a városba érkezőknek. Az Utazó | 2017.07.25 |

A Balaton-felvidék nyugati szélén, a Tapolcai-medence centrumában elhelyezkedő Tapolca az a hely, amely joggal mondhatja el, hogy méltatlanul nem került még fel a hazai turisztikai kedvencek toplistájára. Ebben persze a közelmúlt is közrejátszik: a szocializmus éveiben, a bauxitbányászat központjaként, a honvédség erőteljes jelenlétével megfejelve korántsem a turisztikai fejlesztések álltak a középpontban. A mai városvezetés azonban azzal is tisztában van, hogy ez a viszonylagos érintetlenség lehetőségeket is hordoz magában.

A rendkívül tiszta, rendezett város a kihagyott évtizedeket átugorva, a mai kor igényeinek megfelelő turisztikai fejlesztések irányába mozdulhat el, kihasználva a gyógy- és egészségturizmusban, illetve a környező táj szépségére alapozva, az ökoturizmusban is rejlő lehetőségeket. Ennek egyik látványos eleme a kilenc év után, tavaly megnyitott termálstrand, amely termálmedencéjével, úszómedencéjével, csúszdáival, gyermek-élményvilágával olyan attrakció, amely többnapi tartózkodásra marasztalja a városba látogatókat.

De uniformizált világunkban már önmagában az is nagy érték, hogy a turisztikailag jelentős fejlődést felmutató város korhűen felújított főutcáján, a múlt század elejét jellemző boldog békeidők hangulatában sétálhatunk. Mindeközben a tömegturizmussal manapság sok helyütt együtt járó kellemetlenségekkel – közte az olcsó csecsebecséket kínáló üzletek és árusok hadával – sem kell szembesülnünk. A helyi összefogás erejét pedig jól példázza, hogy a munkálatokhoz támogatást is nyújtva vettek részt a helyi vállalkozások.

Egy tapolcai utazás kellemes alaphangját már az is előrevetíti, hogy a Balaton-felvidék nyugati részén autózva, a tavasztól zöldellő (július 21–30. között a Művészetek Völgyének is otthont adó), hegyes-dombos vidéken haladva közelíthetjük meg a várost. Kapujában kilenc, ma is futurisztikusnak ható, a múlt század hetvenes-nyolcvanas éveiben, elsősorban a bányászcsaládok számára épült Y-ház látványa fogadja az utazót. Jelezve, hogy Tapolca még a szocializmus éveiben tomboló panelláz idején is képes volt más utat járni. Jó példa erre a sokszínű programkínálattal rendelkező Tamási Áron Művelődési Központ is, amely egykoron, még az Alumíniumipari Tröszthöz tartozó művelődési központként is, az elegáns nagyvárosokhoz méltó kulturális létesítményként kínált nívós környezetet a kultúrának. Teljesen megújult színházterme és programkínálata pedig manapság is bárhol megállná helyét.

Tapolcai-tavasbarlang Látogatóközpont bejárata, Fotó: Korbély Barnabás (BfNP)

Tapolca fő vonzereje kétségkívül a tavasbarlang, ami a Fő tértől néhány percnyi sétára található, a Kisfaludy utca 3-as szám alatt. Az, hogy évről évre egyre több látogatót fogad nem csoda, hiszen az ezerkilencszázas évek elején, kútásás közben felfedezett, mára messze földön híres Tapolcai-tavasbarlang egészen különleges élménnyel várja az utazót. Az egykori Szarmata-tengerben lerakódott, mésziszapos üledékekből 12 millió éve összecementálódott mészkőrétegek által alkotott barlang ugyanis egyedülálló, csónakázásra is alkalmas csodás tavat rejt a földfelszín alatt. A csónakban ülve pedig, a kristálytiszta tó felszínén haladva csodálhatjuk meg a barlang belsejét formáló természet alkotóerejét. A barlangtó egyedisége vízutánpótlásában is rejlik. A Déli-Bakony irányából ugyanis kis mélységben 10 Celsius-fokos hideg karsztvizek érkeznek a Tapolcai-medence térségébe, egy részük pedig a nagy mélységbe is lejut. Ott viszont a föld belső hőjétől felmelegszik, és a törésvonalak mentén felfelé áramlik. Ez a 30 fokosnál melegebb termálvíz tör fel azután a Kórház- és a Berger Károly-barlang forráskürtőiből. Az egymással keveredő hideg és meleg karsztvizek üregeket, járatokat oldanak ki a mészkőben, amelynek eredményeként, százezer év alatt, létrejött a Tapolcai-tavasbarlang. Ez a város alatt már 10 kilométer hosszan feltárt barlangrendszer része, és legismertebb élőlénye az apró hal, a fürge cselle, amit a helyiek csetrinek hívnak. 1938-ban egy 25 méteres szakaszon a szűk lyukakat, járatokat kitágították, hogy a csónakokkal körutat lehessen megtenni. Ma a barlang látogatható szakasza 250 méter hosszú, amelyből 70 méter száraz, 180 méteren pedig kis csónakon evezhető körbe a vízzel borított járat.

Tapolcai-tavasbarlang, Fotó: Egri Csaba

Utcai ruhában, kényelmesen sétálhatunk le a csónakokhoz. Segítséggel könnyedén lehet vízre szállni, de menet közben vigyázzunk, hogy ne verjük be a fejünket az olykor szűk járatok falába; az evezés mindemellett biztonságos, kellemes, élményteli kikapcsolódást nyújt.

A Balaton-felvidéki Nemzeti Park részét képező barlangtó felett két éve nyílt meg az a látogatóközpont, amelynek fogadóépületében a karsztvidékek csodálatos világát ismerheti meg az érdeklődő.

Tapolcai-tavasbarlang, Geopark terem, Fotó: Korbély Barnabás (BfNP)

A tíz terem mindegyike tartogat valami különlegességet: a gyerekek számára a kúszóbarlang a legizgalmasabb, míg a felnőttek körében a „kőtapogató” az egyik legnépszerűbb. A térhatású fotók és a 3D-s vetítőterem pedig a karsztvíz természetformáló világába is elkalauzolja az utazót.

A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság a Tapolcai-tavasbarlang Látogatóközpontban a 2017-es évtől új beléptetési rendszert vezetett be, azért hogy lecsökkentsék az épületbe bejutni kívánó látogatók várakozási idejét.
Amennyiben a nyitvatartási idő bármely szakaszában úgy érzékelik, hogy a várakozási idő meghaladja a 30 percet, azonnal megnyitják a Látogatóközpont 2-es pénztárát, ahol megkezdődik a meghatározott időpontra történő jegyértékesítés. Ezért érdemes előre online megvásárolni a jegyeket, amivel várakozás nélkül lehet bejutni a Tapolcai-tavasbarlang Látogatóközpontba. Az internetes jegyelővétel minimum a látogatás napja előtt 24 órával lehetséges! Az elővételi jegy csak a jegyen szereplő látogatási időpontban érvényes!

Részletek és jegyelővételi lehetőség: itt!

 

A természet alkotásának nyomában mi is induljunk tovább a világszínvonalú látványosságnak számító Malom-tóhoz. Már csak azért is, mert az összekeveredett, 20 Celsius-fokosra hűlt langyos vizek is továbbáramlanak a tavasbarlangból a felszín alatt, hogy végül a Malom-tó forrásaiban lássanak napvilágot. Érdemes megjegyezni, hogy a tó vizének visszaduzzasztása tette lehetővé azt, hogy a barlangban csónakázni lehessen.

A tapolcai belváros épületei által diszkréten körbezárt, a lustán lebegő zöld növényekkel és a komótosan úszó aranyhalakkal gazdagabbá tett, kristálytiszta vizű tó partjára érve egészen különleges, a régi időket idéző, mediterrán behatású hangulat vár minket. A látvány különösen akkor okoz kellemes meglepetést, ha a Kis-tó, vagyis az alsó tó felől a szobrokkal is gazdagított, rendezett sétányon haladva érünk el a Malom-tóként ismert felső tóhoz. Ennek partján, a többségében étteremként üzemelő színes, mutatós házak közül is kiemelkedik a Malom épülete, az oldalán díszelgő hatalmas malomkerékkel, amelynek csobogó vízfelhője a Nagy-tó közepén feltörő szökőkút látványával válik felejthetetlenné.

Forráscikk itt tekinthető meg.

 

Kapcsolódó látogatóhelyek

Kapcsolódó tájegységek