NYITOTT BALATON – Geotúra jeltolmáccsal

Siketek részére rendezett geotúrát Alsóörsön a Balaton Riviéra Turisztikai Egyesület, de bárki részt vehetett rajta, akit érdekelnek Földünk történetének dokumentumai, a kőzetek.

 Nem szokványos feladat volt ez a jeltolmácsnak sem, hiszen olyan jelenségek magyarázatát is le kellett fordítania gesztusnyelvre, mint például hazánk egyik legidősebb kőzetének, az alsóörsi riolitos metamagmának a kialakulása.

„Ősi ablak a Balaton-felvidéken, kuriózum, csak itt található, legyünk büszkék rá!” – fogalmazott Sárdy Júlia, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park túravezetője, az alsóörsi főutca egy zugában megbújó kőszikla több százmillió éves vadregényes történetének részletes magyarázata végén. Hozzáfűzve, vannak itt még más „öreg ablakok” is a környéken, például az agyagpala Lovason.

Nem csak a kőzetekről hallhattunk lélegzetelállító magyarázatokat, hanem a helytörténeti anekdotákból is kaptunk ízelítőt Zórád Ferenc helybeli fotográfustól. A túra résztvevői a település nevezetességein kívül (török ház, a református templom és az amfiteátrum) megnézték például a vöröskőből kialakított diadalívet is, továbbá olyan romantikus, kertek alatti zegzugos utcácskákat, sikátorokat is felfedezhettek, ahova egyébként talán soha nem jutnánk el, holott szinte karnyújtásnyira vannak tőlünk.

Határozottan felvállalja a fogyatékkal élők túrázási, kirándulási igényeinek képviseletét a Balaton Riviéra Turisztikai Egyesület. Korábban rendezett már túrát látássérülteknek és kerekes székes mozgássérülteknek is. A 2011-es népszámlálás szerint 491 ezer fogyatékkal élő személyt tartanak nyilván Magyarországon, a lakosság 4,9 százaléka tartozik közéjük. Európában 80 millió emberről van szó, az egész világon pedig 650 millió a sajátos igényű személyek száma. Hozzásegíteni őket az önálló, független, teljes értékű élethez társadalmi kötelesség, ugyanakkor nem lehet nem észrevenni, hogy jelentős küldő piacot is képviselnek.

„A balatoni régió idegenforgalma erősen kitett a szezonalitásnak, kiegyenlítettebb a vendégforgalom ott, ahol a szálláshely-szolgáltatás természeti gyógytényezőkre, illetve egészségügyi, vagy wellness-szolgáltatásokra építhető” – nyilatkozta Zakar Zelinda TDM-menedzser. „Éppen ezért a 2016–20-as időszakban kiemelt célunk az aktív, mozgáskultúrára és egészségfejlesztő programokra építő koncepció kidolgozásával az egészségturizmusban rejlő kiaknázatlan lehetőségek érvényesítése a Balaton Riviéra térségében, mely például az őszi, téli és a tavaszi programkínálat alapját képezheti.”

„Gyógyvíz nélküli gyógyhelyként” képzelik el a térséget, ahol az aktivitást és egészséget mint élményt kínálják, vagyis gyógyító programokkal várják a vendégeket.

Az eredeti cikk itt tekinthető meg.