Ilyen az igazi pásztorösztön – Zalai kutyák a Hard Dog Race Wild versenyen

Igencsak mozgalmas héten van túl Csiszár Viktor, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi őre, valamint két kutyája, a pumi Konkoly és a mudi Vargánya. | Zaol.hu | 2017.09.14.

Többször írtunk már róla, hogy az igazgatóság az ősi magyar kutyafajták génmegőrzési programja keretében vállalta fel Vargánya és Konkoly gondozását, ami Csiszár Viktor munkakörének lett aztán része. A pumi és a mudi esetében pásztorkutyákról, és ennek megfelelően állandó rohanáshoz szokott, nagy mozgásigényű fajtákról van szó, így aztán a gazdira váró kihívások nem kicsik ebben a kapcsolatban.  Ebbe a sorba jól illeszkedett szeptember 2-án, a piliscsévi motokrossz pályán megrendezett Hard Dog Race Wild elnevezésű viadal is, melyen a nemzeti parki kutyák a zalaegerszegi Göcsej Kutya Klub csapatában indultak.

A versenyen ember-kutya párosok 12 kilométeres, 22 akadállyal nehezített pályát teljesítettek futva – nagy dolog, hogy a zalaiak a mezőny 36 csapata közül a 9. helyen zártak, és minden versenyzőjük 2 órán belül elérte a célt. A siker részeseinek névsora: Varga Barbara – Bonnie (border terrier), Kis-Kádi Anna – Zsálya (border collie), Rövid Boglárka – Néró (fox terrier), Csiszár Barnabás – Konkoly, Csiszár Viktor – Vargánya.
A másnap Csiszár Viktort és két kutyáját már Győrzámolyban találta, ahol első agility-versenyüket teljesítették, az V. Szigetköz Kupa keretében. Mindkét eb két futamon állt rajthoz: Konkolynak összejött egy hibátlan pálya, Vargánya számára az egy verőhiba volt a csúcs.
Egy nap pihenő következett eztán (persze azt is aktívan, agility-edzéssel és némi birkához szoktatással), majd Nyíregyháza következett, az I. Mudi Világtalálkozó helyszíne. A Magyar Mudi Egyesület programját már nemcsak versenyek alkották, de a résztvevők sokat „szakmáztak” is.

– Színvonalas előadásokat hallottunk a fajta történetéről, betegségeiről, színgenetikájáról is – mesélte Csiszár Viktor. – De részt vehettünk például az osztrák válogatott Lukas Aigner agility-szemináriumán, míg a szlovén nemzeti csapat tagja, Katarina Podlipnik kölyök alapozó tréninget tartott.
A programban szépségversenyek is szerepeltek. Előbb nemzeti kutyakiállítás zajlott le, majd különleges folytatás következett, melyen nem küllem bírók, hanem nyolc tapasztalt tenyésztő értékelte a felvonuló kutyákat. Vargánya itt megnyerte a kezdő mudi kategóriát, a szintén Göcsej KK-s Kylo (gazdi: Pánczél Györgyi) pedig a kezdő abszolútban bizonyult a legjobbnak. És még egy elsőség jutott Zalaegerszegre: Keskeny Edina Mese nevű kutyája a mudi nyílt kategóriában bizonyult a legjobbnak.
A négynapos fesztivál zárásaként jöttek a birkás programok.

A viadal legjobb juhászának egy finn hölgy, Sanna Laine-Evans bizonyult Takkutukan Paimenpoika névre hallgató ebével. Konkoly itt kezdőként sikeres terelési ösztönpróbát tett.
A versenyek bizonyították, hogy a két fiatal zalai kutya fejlődése jól halad – a későbbiekben újabb kihívások várják őket és gazdájukat.

Az eredeti cikk itt olvasható.