Fekete kökörcsin (Pulsatilla nigricaus)

A kökörcsinek a kétszikűek egyik legősibb családjának, a boglárkaféléknek a képviselői. Kis méretű (8-12 cm), lágyszárú növény. Leveli mélyen hasítottak, osztottak. Virágai bókolóak, fekete-bíbor színű lepellevél borítja a határozatlan számú porzót és termőt. Az egész növényt selymes szőrzet borítja. Az egész növény protoanemonint tartalmaz, ezért frissen és szárazon is mérgező. A növény bolyhos-szőrös hajtása kora tavasszal bújik elő. Szárnyas, szeldelt levelei csak elvirágzás után bontakoznak ki. Május végére a terméses hajtás megnyúlik, és a tetején szőrös aszmagtermések csokra fejlődik ki. A bibeszálak bolyhos repítőkészülékké alakulnak, a nyár elejére ez a szöszös „bóbita” szétesik, s a terméseket a szél széthordja. Az egyes termések felépítése is különleges: a repítőkészülék és a mag közötti rész megérve, kiszáradva spirállá csavarodik. Ha a talajra hullott termést nedvesség éri, a spirál elkezd kiegyenesedni, s az eleven rugótól hajtott mag befúródik a talajba, mintegy „elülteti magát”. Ez teszi lehetővé, hogy még az igen száraz felszínű termőhelyen is csírázásnak induljon. A fekete kökörcsin sokszor kerül a kirándulók kosarába, pedig kár leszedni, mert gyorsan elhervad. Vastag, a talajba mélyen lenyúló gyöktörzsét sem érdemes kiásni, mert az átültetést nem viseli el. A virágszedők buzgalmával dacolva egyelőre hazánk minden táján előfordul, a középhegységek sziklagyepjeiben éppúgy, mint a dombvidék löszgyepjeiben és az Alföld homokgyepjeiben.


Galéria